„Miért ne tekinthetnénk szülőknek a hagyományostól eltérő nemi identitású párokat, akik ugyanúgy képesek egymást és az örökbe fogadott gyermekeiket szeretni, mint a hagyományos szülők?
A házassági és a szülői szerepekben rejlő nemi különbözőség az antropológiai alapja azon családi funkcióknak, amit e személyek a családban betöltenek. Ezek a családi és nemi szerepek azok, amelyek a család e felnőtt tagjait emberileg kiteljesítik a családi szeretetkapcsolatokban. A szeretet általában is e nemi szerepekhez szabottan ölt sajátos, egyedi alakot az egyes családi relációkban: más ugyanis az apai szeretet a gyermek számára és más az anyai, ráadásul több tekintetben mást jelent a fiúgyermek és mást a leánygyermek számára.
Hogyan?
A leánygyermeknek és a fiúgyermeknek részben más formában és más miatt, de mindenképpen szüksége van az apai és az anyai szeretetre is, mindazzal együtt, amit ezek pszichológiailag és érzelmileg jelentenek a gyermekek helyes irányú és tartalmú személyiségfejlődése számára. A biológiai gyökereken is nyugvó anyai szeretetre elsőrendű szüksége van mind a fiú, mind a lánygyermeknek, de a két nem számára némileg másként.
Az apa főszabályként a norma, a szabály megjelenítőjeként is fontos szerepet tölt be a gyermeki személyiségfejlődésben. A gyermek helyes identitásfejlődéséhez szüksége van a férfi és női nemen alapuló családi szerepekre és az ilyen antropológiai meghatározottságú atyai és anyai szeretetre. A gyereknek ezért saját anyjára és apjára van szüksége a születése szerinti nemi identitásának kifejlődéséhez, amit éppen saját apja és anyja, családi környezete tud biztosítani a számára.
Van, ahol csonka családban nőnek föl a gyerekek – elég most csak a koronavírus árváira és félárváira gondolni –, és van olyan is, ahol a szülők nem hozzák ezeket a klasszikus szerepeket, mert egyszerűen más a habitusuk. Vannak érzékeny, művészlelkű apák és gyakorlatias, temperamentumos anyák is jól működő házasságban. Úgy gondolja, ezekben az esetekben is sérülhet a gyermek fejlődése?